"Hogy lehet gondolkodni, ha szép lányok jönnek? [...] Hogyan is lehetne jobban elmesélni egy ember életét, ha nem a szerelmei történetén keresztül?" A fülszövegnek ez a két kulcsmondata elég jól összefoglalja, hogy mi tetszett ebben a könyvben, és majd hozzáteszem, hogy mi az, ami kevésbé.
Itt van nekünk Grecsó Krisztián Daru, a Viharsarok szenvedő szerelmes fia, aki egyszerre minden férfi az univerzumban, de legalábbis a szocialista, majd rendszerváltó Magyarország Alföldjén. Nem sok minden történik vele azonkívül, hogy folyton megy a lányok után, azok meg mennek utána, közben felnő meg együttest alapít, minden fontos függőséget kipróbál, kicsit jár egyetemre is, és végül mágikus - már-már hihetetlen - módon rátalál a lelki társára.
Az, ahogyan a lányok viszonyulnak Daruhoz, vagy ahogy ő viszonyul hozzájuk, valóban kiválóan mutatja meg főhősünk (férfivá) érését, vagy azt, hogy sokszor mennyire nem érti meg egymást két ember. Viszont az is világossá válik, hogy ez nem annyira a nemek különbözőségéből, hanem a kommunikáció hiányából fakad (wow. much felfedezés. such pszichológia), amit írhatunk az alföldi emberek szótlanságának számlájára (tudom, miről beszélek, higgyétek el), vagy egyszerűen arra, hogy Daru - talán Sára kivételével - egyikükkel sem kerül olyan mély, mondhatni baráti kapcsolatba, ahol az érzelmek és a gondolatok kiöntése kicsit egyszerűbben menne. Éppen ezért megmarad a belső szenvedés és monologizálás, ami őszintén szólva eléggé közel áll a szívemhez/a személyiségemhez, viszont amikor minden második mondat egy képzavaros hasonlattal ér véget, akkor az egy kicsit sok. Hiába vannak meg a móriczi gyökerek a hangulatteremtő leírásokban vagy a szituációkban, ha az írásmód átmegy ilyen költői truvájkodásba.
Visszatérve a fülszövegre: valóban kiváló az a felvetés, hogy egy olyan világban/faluban, ahol nem történik semmi, és az asszonyok hétvégenként csak azért mennek a piacra, hogy egymás között kicseréljék a tyúkjaikat, mi értelme lehetne az életnek, ha nem a lányok, a szerelem, a vágy, egy társ keresése? És ebből a szempontból egyértelmű, hogy Daru életét ezeken a dolgokon keresztül kell elmesélni. Ami a gondolkodás képességének elvesztését jelenti a szép lányok által, azok részben a fent már említett képzavaros körmondatokban nyilvánulnak meg, amik között találhatunk jó pár nagyon eltalált, igazán szép darabot is. A könyv igazi erőssége számomra mégis a hangulatok, a helyszínek megfogásában, a rendkívül plasztikus leírásokban rejlett: hogy nem egyszerűen látom magam előtt az Alföldet meg a fóliasátrat meg a szánalmas albérletet, hanem ott vagyok benne, szagostól-színestől-mindenestől. Biztosan fogok még Grecsót olvasni, mert elsőnek elég jó volt, de állítólag van ennél még jobb is.
P.S.: Érdekes lenne abból a szempontból is megvizsgálni a könyvet, hogy adott évtized, vagy mondjuk 5-6 éves periódus nőideáljai hogyan jelennek meg benne. Én ezt különösen Adélnál éreztem erősnek - láttam magam előtt a barnás rúzst, csipkés topot és kis mellényt meg világos farmert hordó, fekete loboncú lányt, amint a kollégiumi szobában a Bonanza Banzai-ra bólogatva cigarettázik -, de a többiek sem kivételek. Talán legközelebb megírom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése